Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) a magyar tudomány nemzeti intézménye, melynek hatása a magyar tudomány fejlődésére óriási volt, és amelynek mai szerkezete, formája tudósok százainak munkája eredményeképpen, szerves fejlődéssel alakult ki.

Tekintsünk vissza - röviden - a kezdetekre.

Az újszülött OTKA-t 1986-ban hozták létre előrelátó tudománypolitikusok, Láng István, az MTA akkori Főtitkára, mint OTKA elnök vezetésével, azzal a céllal, hogy kutatóhelyek alapellátása mellett, kiegészítő támogatást adjon a színvonalas alapkutatások műveléséhez. Ez a lépés forradalminak volt nevezhető a létező szocializmus körülményei között, nagy lépés a fejlett demokratikus társadalmak gyakorlata irányába, ez volt kelet-Európában a tudomány pénzügyi támogatásáért folyó első nyilvános, országos verseny. Ez a lépés jelentős előnyt biztosított a magyar tudományos élet rendszerváltást követő fejlődésének, amikor is 1991-ben elindult, Láng István következő kezdeményezésére az OTKA immáron harmadik pályázati ciklusa, a korábbi sikeres előzményekre alapozva és modernizálva.

Történelmi megközelítésben világos, hogy az OTKA nem vált azonnal a fejlett pályáztatási rendszerekkel egyenértékű rendszerré, a szerves fejlődés egyes szakaszai jól kivehetők.

1991-ben az OTKA önálló jogi szervezetként elvált az MTA-tól, és önállóan kialakította saját apparátusát, és működési rendszerét, amelyet 1993-ban az Országgyűlés önálló törvényben kodifikált. Az 1991-től kezdődő szakasz tekinthető a mai OTKA-t "alapító atyák" időszakának, amikor Andorka Rudolf akadémikus, az OTKA elnöke vezetésével a 3 kollégiumi elnök, Cseh-Szombathy László, Zimányi József és Juhász-Nagy Sándor alkotó közreműködésével kialakult a mai struktúra. Ez igazi alkotómunka volt, amikor megismerve a fejlett tudományos kultúrájú országok gyakorlatát, a 90-es évek Magyarországára kellett alkalmazni a külföldi gyakorlatot, áthidalva a méretek, a nemzeti kultúrák és a gazdasági különbségek okozta szakadékot. Az OTKA mai léte és munkássága is igazolja az "alapító atyák" történelmi mércével mérhetően is kiváló munkáját. Ez a munka nehéz volt, állandó politikai élű kritika, gazdálkodási nehézségek közepette folyt, és minden nehézség ellenére kiváló eredményre vezetett, melynek alapelveit ma is követjük.

Forrás szerzés, Világbanki programmal infrastruktúra építés: számítógépesítés és műszerezés, a fiatalok önálló kezdeményezéseinek felkarolása, fiatalok forrásokkal történő ellátása, az eljárások kritikák közötti finomítása jellemezte ezt az időszakot. Érdekes böngészni az első OTKA Hírleveleket, amelyek bemutatják a 16 éve megalakult első kollégiumokat, zsűriket, amelyekben sok száz kutató között ott dolgoztak azok is, akikből későbbi rektorok, magas akadémiai tisztségviselők sora került ki, akik a közelmúltban és ma is a magyar tudományos élet irányítói közé tartoznak.

Nem túlzás azt állítani, hogy az OTKA, rendszerének demokratikus voltából fakadóan, a tudományos élet demokratizmusának első számú, országos méretű iskolája volt.

Az első nagy szakmai dilemmát az okozta, hogyan lehet a szűkös körülmények között kiválasztani a legjobb kutatási javaslatokat, de úgy eljárva, hogy támogatás hiányában ne veszítsük el a magyar tudomány értékeit jelentő idősebb, középkorú és fiatal képviselőit.

Az alapítók humanizmusát és bölcsességét dicséri, hogy ezt a feladatot kiegyensúlyozottan oldották meg, harcolva a rendszert ügyesen használók okozta vadhajtásokkal, megteremtve az értékalapú, ugyanakkor a méltányosságot, a tudomány értékeinek túlélését is biztosító belső politikát.

Időközben az OTKA puszta létéért is nagy küzdelmet kellett folytatni. Ezt a küzdelmet 1995-ben a hazai kutatók egységes és határozott fellépésének köszönhetően, mindannyiunk nagy hasznára sikerült megnyerni, az OTKA folytonossága megmaradt, bár sanyarú finanszírozási körülmények között.

1996-ban nagyot lépett előre a magyar tudományfinanszírozás, az OTKA meghirdette első posztdoktori pályázatát. Ezt az a felismerés vezérelte, hogy több segítséget kell kapjanak a jövő kutatói, és azon tehetségesek számára is esélyt kell adni, akiket a sanyarú körülmények között működő egyetemek és kutatóintézetek nem tudnak saját forrásból állományba venni. Ez a feladat 10 év elteltével is fontos, messze nem évült el, és a fiatal, posztdoktor korosztály sorsa még mindig nem megoldott, elsősorban a K+F+I-re fordított források elégtelensége miatt. A statisztikák azt mutatják, hogy mintegy kétszer ennyi kutató kellene dolgozzon Magyarországon a közeljövőben, de senki nem fordít elegendő figyelmet és pénzt arra, hogy ez a kutatói állomány létrejöjjön, és a pályán, illetve itthon maradhasson. A feladat megoldása még mindig előttünk áll.

1997-et beárnyékolta Andorka Rudolf Elnök úr halála. Személyében egy bölcs, nagy tekintélyű, valódi köztiszteletben álló személyt vesztett el a magyar tudomány és vele az OTKA is. Személye biztosítéka volt az OTKA függetlenségének, objektivitásának, pártatlan működésének.

Az élet azonban nem állt meg, a felsőoktatás által delegált Lipták András vette át a stafétabotot, és abban az évben megszületett az OTKA törvény módosítása is.

Ugyanebben az évben új, és újrafogalmazott régi feladatokkal találta magát szemben az OTKA vezetése. Harcolnia kellett a K+F méltányos, emelkedő finanszírozásáért - mely harc azóta is kis eredménnyel folytatódik - és szembe kellett néznie saját rendszerének fejlődéséből fakadó problémáival is.

Hét évvel a rendszerváltás után nagyobb hangsúlyt kellett kapjon a minőség, az átláthatóság, az objektivitás.

Hét év után már tekintélyes számban voltak az OTKA forrásokból finanszírozott, befejeződött kutatások, megjelentek OTKA által támogatott publikációk, így az elvégzett munka értékelése Magyarországon még korábban nem tapasztalt mértékű feladatként jelentkezett.

Kialakították azt a rendszert, amelyben a korábbi finanszírozásból keletkezett tudományos eredmény befolyásolja a későbbi finanszírozást, egy elv és módszertan, amely ma már kézenfekvőnek, magától értetődőnek találunk, de ami nem volt ilyen 10 évvel ezelőtt. Az ellenőrzés, mai szóval a monitoring rendszere ma is hasonló alapokon működik, mint 10 éve, legfeljebb egyszerűsítettük, elektronizáltuk és meggyorsítottuk azt.

Az OTKA működése során észlelt jelenségek további fejlődést indukáltak. Kialakult, megszilárdult, és szigorúan ellenőrzött lett a finanszírozás célhoz kötöttsége, az adófizetők pénzével folytatott felelősségteljes gazdálkodás. Az OTKA vezetésének nyilatkozata nyilvánvalóvá tette, hogy az OTKA támogatás nem használható az alacsony bérek kiegészítésére, egy elv, amit akkor el kellett fogadtatni. A támogatást csak a fiatal kutatók esetében lehetett személyi kiadásokra használni. Ezek az elvek időállóknak bizonyultak, ma is érvényesek.

Világossá vált az is, hogy az intézmény finanszírozás hiányosságai miatt az intézményvezetők megpróbálják a hiányokat az OTKA támogatás felhasználásával is pótolni, ami egy olyan tendencia, ami ellen máig védekezni kell.

Érdemes a tudománypolitikusoknak is elgondolkoznia annak tanulságain, amit Lipták András elnök  1997-ben leírt és azóta is igaz, és azóta sem vette észre sok tudománypolitikus, hogy ezt az OTKA régóta végzi:

"Bár az OTKA az alapkutatások támogatására hivatott Alap, de úgy véljük, hogy társadalmilag is hasznosítható kutatási eredmények felhasználását feltétlenül támogatni és elősegíteni kívánatos."

Ez azóta is igaz. Azóta sem vette észre sok politikus, hogy ezt az elvet az OTKA régóta alkalmazza, becsléseink szerint a támogatott kutatások több mint negyede olyan, hogy sikeres kutatás esetén a belátható időben az eredmények hasznosíthatók.

Ebben az évben született meg az OTKA által alapított Ipolyi Arnold díj is, melynek díjazottjaira méltán büszke a magyar tudomány egésze.

Nyolc év tapasztalatait összegezte az OTKA Bizottság az 1998-ban rendezett nagy Kutatói Fórumon. Közvélemény kutatás, kérdőíves felmérés, az OTKA működésének és problémáinak teljeskörű feltárása történt meg ekkor, a tapasztalatokat a következő évek munkájában hasznosították. A Fórumot később még kétszer megrendezték, a tapasztalatok sokat segítettek abban, hogy az OTKA szervezete és eljárásai tovább fejlődjenek.

Lipták elnök úr a források elaprózódásának elkerülését, a minőség jobb finanszírozását fontos prioritásként kezelte, részben a tudomány belső logikáját követve, részben védekezve az erősödő külső kritikák ellen, amelyek azt állították, hogy a túl sok téma és az elaprózódó finanszírozás nem tartható egy kis országban. A fejlődés ezen a területen váltakozó sikerrel folyt, az elaprózódás kicsit csökkent.

Ezekben az években az OTKA forrásai örvendetesen fejlődtek. 2001-ben már sor kerülhetett a források korábbiaknál differenciáltabb felhasználására, a tudományos minőségnek a finanszírozásban is megnyilvánuló támogatására. Ekkor hirdette meg először, nagy előrelépésként az OTKA az első, a kutatócsoportoknak a kiírás szerint is nagyobb összegű támogatást biztosító úgynevezett "iskola" pályázatát. A sajátos magyar körülményeknek megfelelő, ugyanakkor igen gyors eljárást kellett kialakítani, aminek körvonalai, megváltozott elnevezéssel ma is érvényesülnek az OTKA pályázataiban, eljárásaiban.

2001-ben rendezték meg az OTKA 15 éves évfordulóját megünneplő ülést jelentős nemzetközi részvétellel.

Az 1997-2003-as periódusnak nagy eredményei: a posztdoktori pályázati rendszer, a nagy összegű iskola pályázatok bevezetése, a megújított műszerprogram és a könyvtári adatbázis program. Nemzetközi téren az OTKA teljes jogú tagja lett két nagy tudománypolitikai rendszernek, az ESF-nek és kicsit később a EuroHORCs-nak.

Mint az előzőekből is látható, az OTKA története folyamatos szervezeti fejlődést mutat, igen változó külső politikai és finanszírozási feltételek között. Sikerült nagyon rossz periódusokat is úgy túlélni, hogy a fejlődés nem szakadt meg, nem történt szervezeti visszaesés.

Lipták elnök úr mandátumának lejárta után, hivatalba lépő új Elnökként számba véve a helyzetet az új feladatok azonosítására kellett leginkább figyelni.

Az OTKA nemzetközi környezete gyorsan változott, 2004-ben az EU tagja lett az ország, bővültek nemzetközi kapcsolataink, ugyanakkor a romló, zaklatott finanszírozás is gyors reagálást, alkalmazkodást igényelt.

Eljárásainkba be kellett vezetni a nemzetközi szinten elvárt, szigorú összeférhetetlenségi szabályokat, ami nem volt egyszerű, de két év alatt, fokozatosan a bizottságok is elfogadták azokat.

Megérett a helyzet az OTKA középtávú stratégiájának megfogalmazására, a további fejlődés útjának megvitatására.

Az általános ügyviteli technikák, az informatika gyors fejlődésének követésével az OTKA eljárásait és szervezetét is az alakuló új helyzethez kellett igazítani.

A jelen  ismeretes, miszerint

Egy-két év tudománypolitikai támadásai után a tudománypolitikában illetékesek újra elismerték az OTKA létjogosultságait és értékeit, ami megjelent a magyar kormány által márciusban elfogadott stratégiai dokumentumban is. Hogy mit hoz a közeljövő, azt nem tudhatjuk, de az OTKA történetére visszatekintve - azt gondolom - megállapíthatjuk, hogy reformra nincs szükség, "csupán" folytatnunk kell nagy elődeink által elindított, az elmúlt 21 év történetéből kirajzolódó folyamatos fejlesztést, és nem szabad letérnünk elődeink és a fejlődés által kijelölt útról.