 |
A hetvenes évek kultúrája
Tanácskozás a Fiatal Művészek Klubjában
1980. április 10-12.
Balassi Kiadó, Budapest, 2002
Vita a hetvenes évek kultúrájáról
1980 áprilisában szokatlan tanácskozásra került sor a Fiatal Művészek Klubjában. A rendezők ugyanis - akik, mint a meghívottak zöme, az 1956-ban gyermekfővel eszmélkedő, a rockot és a beatet honosító, "nagy generáció"-nak csúfolt nemzedékbe tartoztak - olyan nyilvános összejövetelre hívták meg a többieket, ahová a hivatalosság képviselői legfeljebb néhány jegyet kaptak, hogy vendégként ők is elmondhassák mindazt, amit elmondhattak. A téma az éppen elbúcsúztatott hetvenes évtized kulturális és társadalmi hozadékának fölmérése volt, az 1968-as remények elhamvadása utáni időszak múlékony és tartós depressziós vonásainak számbavétele. Kitűnő alkalom arra, hogy a jelen lévő értelmiségiek megfogalmazhassák a maguk magán- és közérzetét, az ország és a térség politikai és kulturális állapotát, illetve azt, hogy mit hozhat a jövő.
A tanácskozás heves vitákat hozott, és szélesebb körben is nagy visszhangot keltett. Nem csupán azért, mert a hivatalosságot képviselő és a mundér becsületét védő szónokok alulmaradtak a vitában (s akkoriban nemigen volt példa effajta szembesülésre, amikor is mindkét fél érvelni próbált egymással). Hanem azért is, mert kiderült, hogy még a magát többé-kevésbé egységesnek gondoló nemzedék is mennyire megosztott valójában. A négy főreferátumhoz kapcsolódva (melyeket Szilágyi Ákos, Könczöl Csaba, Kamarás István és a "tiszteletbeli" nemzedéktárs, Hankiss Elemér tartott) ki-ki elmondta a maga rémlátomásait és utópiáit (Beke Lászlótól Wessely Annáig, Kőbányai Jánostól Dániel Ferencig, Szabó Miklóstól Jeney Zoltánig).
A konferencia ötletének fölmerüléséről, a nagyra törő tervekről érzékletes képet ad Bán Andrásnak két éwel később, 1982-ben írt előszava. A tanácskozás történetéhez tartozik, hogy bár a Fiatal Művészek Klubja programjaihoz általában nem kellett előzetes engedélyt kérni, az FMK igazgatóját, Varga Csabát mintegy tíz nappal a konferencia előtt berendelték egy illetékes hivatalos bizottság elé, amelyben nemcsak a Klub felügyeletét ellátó KISZ KB képviselője foglalt helyet, hanem a fővárosi pártbizottság, valamint a fővárosi és a kerületi tanács megbízottja is. Közölték vele, hogy nem rendezheti meg a vitaülést, ugyanakkor e felsőbb szintű döntést sem hozhatja nyilvánosságra. Felszólították, hogy találjon ki valamilyen ürügyet a rendezvény elmaradására, hivatkozzon csőtörésre vagy más technikai problémára. Varga Csaba azonban erre nem volt hajlandó. Mivel el akarták kerülni a botrányt, mégis megrendezték a tanácskozást. Annyit azért elértek, hogy sokan hallgattak a rábeszélő szavakra, és nem jelentek meg a vitán.
1980 júniusában (tekintettel a nyári szezonra) bezárt a Klub. Szeptemberben viszont - fűtésszerelésre hivatkozva - nem engedték kinyitni. Varga Csabát elmozdították állásából, és gondoskodtak róla, hogy évekig ne tudjon elhelyezkedni. Néhány előadás szövege megjelenhetett ugyan (így Hankiss Eleméré a Valóságban, Kamarás Istváné a Kultúra és Közösségben, Szilágyi Ákosé és Tamás Gáspár Miklósé a Jelképben), de a konferencia teljes - magnón rögzített és legépelt - anyaga az FMK egyik szekrényébe került. A teljes feledéstől Könczöl Csaba mentette meg, aki 1982 tavaszán egy óvatlan pillanatban kiemelte onnan és magához vette. A szövegeket stiláris javításra megküldte a szerzőknek, Bán Andrást fölkérte egy emlékező előszó, Berényi Gábort pedig (aki nem volt jelen a konferencián) egy értelmező utószó megírására (mindkettőt lásd jelen kötet Függelékében). A megszerkesztett kéziratot fölajánlotta kiadásra a Magvetőnek, de az nem sietett élni a kecsegtető lehetőséggel.
Bár a Magvető akkori nyilvántartása elkallódott, ez valószínűleg 1982 októberében történhetett. Legalábbis erre lehet következtetni Jeney Zoltán (aki ugyancsak megkapta hozzászólása szövegét) Könczöl Csabához irt levelének 1982. október 7-i keltezéséből. Ebben Jeney mentegetőzött késéséért, s azt próbálta megindokolni, hogy miért nem járul hozzá a konferencián elmondott szavai publikálásához. Legfőbb indítékként a diszkriminációt jelölte meg, amely miatt nem kaphattak szót ellenzékinek számító értelmiségiek. (Ez így valójában pontatlan állítás; a tanácskozás szervezői között is akadtak ellenzékiek, de őket legitimálta, hogy tagjai voltak az FMK-nak.) Könczöl tudomásul vette Jeney Zoltán álláspontját, s magát a levelet függelékként csatolta a kötethez. Jelen kiadásban viszont - szerzője kérésére - kénytelenek vagyunk eltekinteni a levél közreadásától is.
Habent sua fata libelli: az ismert mondás ez alkalommal is elmondható. Az 1980-ban elmondott és 1982-ben kötetté szerkesztett vitaanyag húsz év után végre nyilvánosságot láthat. A hajdani tanácskozás, sok érdekes és utóbb találónak bizonyult meglátást tartalmaz, nem beszélve arról, hogy a nyolcvanas évtizedre készülő (akkor fiatal) értelmiség hiteles portréját nyújtja, s igazi csemege mindazok számára, akik örömüket lelik az effajta, némiképp elfakult, de az egykori vonásokat pontosan rögzítő fényképfelvételekben.
2002. április
Veres András
2008. február
|
|
